Félsz? Akkor nem szeretsz

„Több mint 30 év telt el az életemből, amikor egy séta közben egyszercsak ráébredtem, hogy valójában félek. Az az eddig megnevezhetetlen érzés, ami velem volt minden nap és minden éjjel, nem más, mint a félelem. Félek az emberektől, a változástól, a vil

ágtól, összességében az egész élettől. Furcsa mód megkönnyebbültem, amikor végre nevén tudtam nevezni ezt a gyötrő „szörnyet.”


     Aki fél, védekezik és hátrál. Folyton a biztonságot keresi, ha teheti, inkább bezárkózik, vagy elmenekül egy olyan fantáziavilágba, ahol valójában nincs kitéve veszélynek, nem megy a bőrére, bármi szörnyűség történik is. Vagy éppellenkezőleg: minden áron megpróbál hatalomra szert tenni, hogy ne ő legyen kiszolgáltatott, hanem tőle függjenek. Ő engedhesse meg magának, hogy nyomást gyakoroljon másokra, kifejezze a dühét, kényszerítsen.

     Aki kiszolgáltatott, és ezért mások akaratától függ, az könnyen megtanul félni. Élete a hatalommal bíró jóindulatától, iránta való érzéseitől függ. A végletes, kegyetlen kiszolgáltatottság több generáció lelkét teszi tönkre. Háborúban, diktatúrában szenvedő, megfélemlített nagyszülők adják tovább – akár szavak nélkül – azt az érzést az utódoknak, hogy „Vigyázz, a világ veszélyes!”, „Húzd meg magad, ne bízz senkiben!”. Benne van ez az örökség a gesztusokban, a cselekvésben, a többi emberhez való viszonyulásban. Pedig lehet, hogy valójában már nincs is mitől félni. Elmúltak a vészterhes idők, de a lélekben mégis megmarad a félelem. Kísért a múlt szelleme.


Aki fél, nem mer önmaga lenni. Folyton figyel: milyen álarcot, jelmezt kell magára ölteni, hogy a „hatalmasok” elfogadják, ne bántsák. Aki nem mer önmaga lenni, sohasem ismerheti meg igaz valóját. Nem lesz „igazi”. Aki nem tud igazi lenni, nem tudja önmagát teljességében, mélyen elfogadni, másokkal is épp így lesz. Nem tud szeretni. Csak eljátssza, csak elhiszi, csak elhiteti. Egyszerre csapja be önmagát és a világot.


Aki nem tud igent mondani önmagára, képtelen olyan életet kialakítani, ahol igazán jól érzi magát. Aki nem érzi jól magát a bőrében, azzal mások sem érzik jól magukat. Legfeljebb eljátsszák.


Milyen nagy dolog, amikor valaki ráébred, hogy fél! Majd úgy dönt, hogy utána jár, vajon honnan ered, minek szól a félelem. S aztán ahhoz is veszi a bátorságot, hogy másképp cselekedjen, mint eddig. Hogy merje érezni, amit valóban érez, s merjen más utakon járni – a saját útján.


Mogyorósy Zsuzsanna

tanácsadó szakpszichológus

Vissza az olvasnivalókhoz

Anton Semenov alkotása