Neked a figyelem, nekem a szex - építkezni a hiányleltárból

Bea úgy érzi, két éve, mióta megszületett a kislányuk, férje egyre inkább eltávolodik tőle. Pedig mindketten nagyon várták a babát, tervezgették, sokat beszélgettek róla. Mostanában már alig beszélgetnek. Ő ellátja a gyereket meg a háztartást, elviszi a kicsit különféle foglalkozásokra, „társaságba jár” vele, és minden vágya, hogy lányuk szerető, harmonikus családban nőjön fel.  Esténként alig várja, hogy férje hazaérjen, és beszélgethessenek, elmondhassa, mi történt, mi minden jutott eszébe, de az csak gyorsan odavág valami választ és már valami mást csinál… „Nem érti, miken megyek keresztül, mik foglalkoztatnak, nem kíváncsi az érzéseimre, pedig az időnk nagy részében nem vagyunk együtt, hét közben nincsenek közös programjaink. Hogyan tudhatna bármit is rólam, ha nem a beszélgetésekből? Ha tíz percre sem tud rám figyelni, és úgy érzem, nem érdeklem, persze, hogy fél óra múlva nincs kedvem odabújni hozzá.”

Minden a legnagyobb rendben, jól megvagyunk. Egy tipikus mondat a házasságból, amely mögött mindenkinek hiányzik valami. A másiból, vagy konkrétabban: a másik.

Volt már szó a különböző féle szeretetnyelvekről – arról, hogy mindenki másból érzi, hogy törődnek vele, hogy szeretik. Arról is, mennyire fontos, hogy tudjuk magunkról és a társunkról, nekünk és neki melyik az elsődleges szeretetnyelve, hiszen csak úgy tudunk vele éreztetni valamit, ha azon a nyelven mondjuk el neki, amit akarunk, amelyen ő a legjobban ért.

Esetünkben ez Beánál a minőségi idő, férjénél a testi érintés. Ők ezekből érzik, hogy a másik megnyílik előttük, hogy megosztja velük magát, hogy részesei lehetnek az életének, hogy megbízik bennük, törődik velük. Vagyis ezeken keresztül élik meg a meghittség élményét, az intimitást.
Azt, hogy bízhatnak a másikban, mert a másik jót akar nekik, számítanak neki az igényeik, törekszik azok kielégítésére, hogy érzelmileg, szellemileg, testileg megértő és megbízható társsal osztják meg az életüket. Hogy van valaki, akivel a legmélyebb szinteken is összetartoznak.
Erre a bensőséges érzésre a legtöbb embernek szüksége van. A legtöbb összeköltöző, házasságra lépő pár arról ábrándozik, hogy ebben az állapotban élheti le az életét. És a lángoló szerelem és lila ködök időszakában ez természetesnek, magától értetődőnek és öröknek is tűnik. A meghittség, intimitás azonban nem terem meg minden szobában, ahol két ember egyszerre van jelen. Úgy értem, csak azért, mert tartósan egy légtérben tartózkodunk valakivel, még nem alakul ki automatikusan a meghittség érzése.

Az egyre sokasodó teendők, munka, háztartás, gyerekek mellett nem könnyű minden nap megtalálni az alkalmat a szülők közötti intimitás megteremtésére, „szinten tartására”, elmélyítésére. Sokkal könnyebb (különösen egyéb frusztrációkkal is nehezített pályán) a másiktól várni, hogy törődjön velünk, és mindenféle csendekkel, morgásokkal, zsörtölődésekkel, mosdatlan vagy éppen túlmosdatott szavakkal a tudtára adni, ha ezt elmulasztaná.

Sokat segíthet már az is, ha ráébredünk és tudatosítjuk magunkban, tulajdonképpen mindketten ugyanazt akarjuk. Még ha más formában is.
Sokat segíthet, ha tudjuk, konkrétan mi ez a forma nekünk és a másiknak.

És sokat segíthet, ha valamelyikünk mielőbb meg tudja törni a kört, és szokásaink ide vagy oda, a hagyományainktól eltérő módon egyszerűen oda tud állni a másik elé azzal, hogy „én is rosszul csináltam.” Hogy „rájöttem, nem csak te vagy a hibás”. Hogy „nekem ez meg ez hiányzik, hát neked mi? És mit tehetek, hogy jobban érezd magad?”

Pál Judit

Olykor mindannyian okozunk csalódást a társunknak, még ha nem is mindig vagyunk tudatában. Nem is kell tökéletesnek lennünk, olykor elég, ha be tudjuk ismerni hibáinkat, és azt tudjuk adni, amire a másik vágyik, hogy elválasztó falak helyett meghitt otthont építgessünk gyerekeinknek (is).

Vissza az olvasnivalókhoz

Mint kiderül, férje ugyanilyen elhagyatottnak érzi magát. „Jól megvagyunk, csak az a baj, hogy szinte teljesen megszűnt a szexuális életünk, mert folyton csak a gyerekkel van elfoglalva. Velem nem is törődik. Ha a szex a régi volna, nem is volna semmi problémánk.” Bea nem tudja, hogy férjének a szex hiányzik – mert abból érzi felesége törődését. A férj nem tudja, hogy Beának a figyelme és a beszélgetéseik hiányoznak – mert abból érzi a törődését. Két dolgot pedig egyikük sem tud. Hogy amikor ezt a hiányukat valahogy mégis egymáshoz vágják (nem konkrétan kimondva, hanem más, lényegtelen dolgokba belekötve), mindketten ugyanarról beszélnek. Az intimitás, meghittség utáni vágyukról. És hogy a szerető, harmonikus család alapja és egyik legfontosabb jellemzője éppen a pár közötti intimitás, meghittség.