Metamorfózis Műhely Copyright © All rights reserved. Pszichológiai tanácsadás Nyítólap Home English


 Önámítás

 



VERSEK



Ha bántanak



Ha bántanak,

kezem arcom elé teszem,

magam kicsire összehúzom

és elbújok, mint egy egér.


Ha bántanak,

becsukom a szemem,

azt gondolom, hogy nem fáj,

mert már meghaltam.


      ♦


Ha bántanak,

a fájdalomtól üvöltök,

vadul ordítva rontok a támadóra,

hogy széttépjem, mint egy oroszlán.


És végül sírok,

és sajnálom magam,

és sajnálom őt is, aki bántott,

akit bántottam.


                                                               (Z.R. 2006.)



      Melankólia



súlytalan semmi


könnytelen sírás


csendben lebegni


hagyni, engedni…


nem várni semmit


csak elengedni


ennyi az élet


éppen csak lenni



nem ér el semmi



nem fáj a bántás




nincs többé kérés





vágyó kívánás…..


.

.

.

.

.

                                                                                                                                              (44 éves nő verse)

                                       


                               Örök szerelem


Igaz, a szerelem örök,

de mint búvópatak eltűnt előlem,

s útját nem találtam.

Száz évig vándoroltam,

bejártam völgyet és hegyet,

most tudom csak, hogy elástam,

                                a lelkem mélyén rejtezett.



Kerüld meg százszor önmagad,

száz képet látsz, hidd, hogy te vagy.

Fess faladra fát, virágot, lepkét,

lemállik úgyis a színes festék.

Fess börtönödre tengert, napot,

sikert, ünneplést, ahogy akarod...


Hideg kő csupán, hulló vakolat alatt,

odabent a rab te vagy – magad.


(42 éves nő verse)


Áldáskérés


Földanyám, a formát tőled kaptam.

Apám, Nap, a tartalom, te vagy.

Bátyám, Szél, s te Vízhúgom,

segítsetek az utamon!


                                                           (38 éves nő verse)





Barlang mélyén fekszem,

gömbbé zárom testem.

Idebent a csendben

csak a szív

dobog.


Egy kígyó körbevesz,

bűvös körbe zár,

védi testemet,

minden bajt kizár.


Pihenek. Csend van,

sötét és béke.

Távol, a barlang felett

vad patkódobogás:

egy ménes vágtat át.


Jó így nekem,

a lelkem pihen.

Csak a csend van,

csak a szív dobog

itt bent.


Védetten


Vissza a lap tetejére

Befogad a világ  Földön fekszem, körbevesz,  elfogadom testemet. A szél lágyan simogat,  cirógatja arcomat. Víz hulláma andalít,  hallgatom szívem hangjait. Naptól fényes a szemem,  megtaláltam a helyem.   (Z.R. 2007.)