„Nem az számít, mit kapsz, hanem hogy kivel vagy”


A számos idilli fénykép, boldog család, romantikus film dömpingjében a karácsony sokakban éppen a szeretet hiányának érzését erősíti fel.



A karácsonyi időszak környékén személyes kapcsolataink is mérlegre kerülnek kicsit. Az ajándékozás, üdvözletküldés kapcsán gondolatban akaratlanul is számba vesszük a mindennapjainkban jelen lévő és a kissé távolabbra került családtagokat, barátokat, ismerősöket.
Ez a számvetés aztán van, akit hálával és elégedettséggel tölt el: milyen jó nekem, hogy ennyien vannak... És van, akit szomorúsággal: tulajdonképpen nem is tudom, kinek adhatnék bármit is...

Az ünnepek közeledtével egyre több idézet, bölcs mondás jelenik meg egyre több helyen. Írjuk őket képeslapokra, üzenetekbe, olvassuk őket a közösségi portálokon, olykor talán még magunknak is felidézünk egyet-egyet, saját okulásunkra.
A karácsonyi bölcsességek többsége – akármilyen formában is – természetesen a szeretetről szól, és röviden summázható abban a (szintén többfele terjedő) szentenciában, hogy „Nem az számít, mit kapsz, hanem hogy kivel vagy”.
És ezt érett fejjel talán értjük is, tudjuk is, hisszük is. (És direkt nem megyek most bele abba, miért és mennyire nehéz megmagyarázni ugyanezt például egy óvodásnak, vagy hogy miért nem tud semmilyen bölcs igazság mégsem vigaszt jelenteni bizonyos helyzetekben.)


Az „élet sóját”, a „van valami értelme” érzést, lelki harmóniánkat, békénket valóban emberi kapcsolataink határozzák meg leginkább. Ha úgy érezzük, néhányat közülük jobban elhanyagoltuk, mint szerettük volna, ha valamiért ilyenkor hajlamosak vagyunk a szokásosnál is magányosabbnak érezni magunkat, karácsony környékén nem csak az említett számvetésre nyílik remek alkalmunk, de a változtatásra is.

Mert (ismétcsak direkt sarkítva) az rendben van, hogy próbáljunk meg „jól szeretni”, egymásra figyelni, tárgyi helyett emberi értékeket, törődést (is) ajándékozni, beszélgetni, és így tovább. Akinek van kinek, kivel. De mit csináljanak, akik egyedül élnek, magányosnak érzik magukat vagy távol vannak a legfontosabbaktól ezekben a napokban?

A számos idilli fénykép, boldog család, romantikus film dömpingjében a karácsony sokakban éppen a szeretet hiányának érzését erősíti fel. Sokakban ilyenkor tudatosodik igazán az elkeseredettség, szomorúság, társtalanság, értelmetlenség, magányosság érzése, amitől még inkább visszavonulnak, magukba zárkóznak, míg végül az ünnepek nem jelentenek mást, mint pokoli mély bugyrokat, amelyeken valahogy muszáj túljutni.

Mondani könnyű, megcsinálni sokkal nehezebb: ha ez utóbbi csoportba tartozunk, sem kell az idén is így töltenünk az ünnepeket, csak mert eddig is így szoktuk. Ha erőt tudunk venni magunkon, és át tudjuk helyezni a fókuszt onnan, hogy „vajon ki ment meg az idén az egyedülléttől” oda, hogy „kit menthetnék meg az idén az egyedülléttől”, olyan ötleteink támadhatnak, amilyenekre talán magunk sem számítunk.

Önkéntes munka a (nálunk is jobban) rászorulóknak. Pár szelet süti és kedves szó az idős bácsinak a harmadikon, vagy a benzinkutasnak, aki dolgozik, míg más ünnepel. Játék, séta a szomszéd/rokon gyerekekkel, amíg a szüleik csodát varázsolnak a fa alá. Egy valamikor elmaradt bocsánatkérés valakitől. Levél, képeslap, telefon egy régen látott családtagnak, barátnak – hiszen most „ürügy” sem kell több egy megszakadt kapcsolat felvételéhez, mint hogy karácsony van, eszünkbe jutott... A sor végtelen, az „igazi” mindenkinek más, de – ha sikerül túllépnünk saját bajainkon – mindenkinek van.

Ismétlem, nem könnyű. Elengedni az önsajnálatot, vágyainkat, passzivitásunkat, fájdalmainkat, rögzült szokásainkat. Különösen nehéz helyzetekben nehéz megtenni. Nem kell persze letagadni őket, mást hazudni helyettük, csak néhány órára félretenni, és magunk helyett egy kis időre másra is koncentrálni. De ha sikerül, megtapasztalhatjuk, hogy mindezt tulajdonképpen magunkért (is) tettük. Addig csak egy a sok üres közhely közül, hogy sokat kap maga is, aki ad.

Amikor megtaláljuk a módját az apró örömszerzésnek a magányos elszigetelődés helyett, a közhely tartalommal telik. A karácsony pedig ünneppel, csodával.
Szívből kívánom mindenkinek.


Pál Judit

Vissza az olvasnivalókhoz