Hogyan fejtsünk álmot?


Alapszabály:


1. Csak a saját álmainkkal próbálkozzunk, mert a másokét könnyen félremagyaráznánk.

2. Tegyük félre az Álmoskönyvet.


Hogyan születnek az álmok?


Az álmainkat mi magunk hozzuk létre múltbeli tapasztalataink és a naponta szerzett friss benyomások alapján. Természetesen vannak olyan álmok is, amelyekbe kollektív (általános emberi, mindannyiunkra jellemző, ún. archetípusos) szimbólumok szövődnek, de ezek ritkábban fordulnak elő.

     








Ha a kívülről érkező benyomások emlékeztetnek valamilyen korábbi tapasztalatra, akkor hajlamosak vagyunk egy már ismert választ produkálni. Például, ha valakivel kellemetlen vagy bántó élményünk volt, egy erre emlékeztető arckifejezés vagy hanghordozás tudattalanul is felidézheti a korábbi negatív érzelmeket. Ez lehet az alapja annak, ha valakit már első látásra ellenszenvesnek találunk.

    Nézzünk egy példát: ha azt álmodjuk, hogy szomszédunk – akivel egyébként nincs különösebb bajunk – éjszaka megtámad, kirabol és megver, nem feltétlenül helyes rögtön levonni azt a következtetést, hogy a szomszéd utál bennünket és jobb lesz vigyázni vele. Ehelyett idézzük fel, hogy milyen érzést éltünk meg álmunkban: félelmet, haragot, csalódottságot, értetlenséget? Ennek az érzésnek a nyomán – lehetőleg nyugodt körülmények között, relaxált állapotban – pörgessük vissza az emlékeinket, hogy mostanában mikor, kivel vagy mivel kapcsolatban futott át bennünk hasonló érzés. Asszociáljunk szabadon, azaz, hagyjuk, hogy a benyomások maguktól merüljenek fel, mi csak figyeljünk. Ha jó nyomon járunk, egyfajta „aha”- érzést élünk majd át. Lehet, hogy arra is rájövünk, hogy miért pont a szomszéd képében jelentkezett az „ellenség” (hol van a hasonlóság). Ennek óriási előnye, hogy nem fogjuk gyanúsan méregetni mit sem sejtő szomszédunkat, megalapozva ezzel kapcsolatunk megromlását.

      Az alvás álomfázisában (REM-periódus) tovább „dolgozunk” a bennünket foglalkoztató benyomásokon, eseményeken. Lehet, hogy napközben nem volt időnk – vagy nem szokásunk – azzal foglalkozni, hogy egy-egy esemény, találkozás milyen hatást gyakorolt ránk. Idegrendszerünk azonban rögzített minden információt és az azokhoz kapcsolódó érzéseket is. Álmunkban a nap folyamán megélt benyomásokat „rakjuk rendbe”, azaz raktározzuk saját „polcrendszerünkbe”, mégpedig a múltbeli élményekhez való hasonlóság alapján.

Kezdődhet a nyomozás!


Alváskor a tudatosság csökkent üzemmódban működik, mégsem szűnnek meg teljesen azok a cenzúrázó folyamatok, amelyek megszokott énképünket védik. A védőmechanizmusok letilthatják olyan összefüggések közvetlen meglátását, melyeket nehéz lenne önmagunk előtt felvállalni (pl, negatív érzéseket egy fontos, szeretett személlyel kapcsolatban). Ilyenkor az álomkép „csal” (pl. torzít, csúsztat, álcáz). Ami valódi marad, az a megtapasztalt érzelem.


Ezért van az, hogy az álom tartalmánál, képeinél lényegesebbek a közben megélt érzések. Ha valóban meg akarjuk érteni, hogy miért álmodtuk éppen most, éppen ezt, akkor az érzelmek fonalán haladva juthatunk el a lényeghez.



Miről szólnak a rémálmok?


A rémálmok során olyan intenzív érzelmek és indulatok aktiválódnak, amelyeket jelenleg nem tudunk kezelni. A rémképek hatására legtöbbször kiszakadunk az alvás folyamatából és reszketve, izzadva ébredünk, azzal nyugtatva magunkat, hogy „ez csak álom volt”. Ennek ellenére rossz hangulat, nyomottság, szorongás maradhat utánuk. Túlterhelt, stresszel teli életszakaszokban, betegségek, veszteségek esetén gyakrabban fordulnak elő, a szervezet segélykiáltásának tekinthetők. Mindenképpen érdemes foglalkozni velük és átgondolni, hogyan tudnánk tehermentesíteni magunkat. Ha egyedül nem megy, ilyenkor érdemes szakember segítségét is igénybe vennünk.


Van olyan ember, aki nem álmodik?


A tudományos vizsgálatok szerint mindannyian álmodunk. Az alvás folyamán, annak hosszától függően 4-6 alkalommal kerülünk álomfázisba. Ilyenkor megváltozik az agy aktivációs szintje és szervezetünk vegetatív reakciói. A periódus alatt gyors szemmozgások regisztrálhatók és az ilyenkor felébresztett emberek álomról számolnak be. Tudatmódosító szerek (pl. alkohol, altatók) hatására kevésbé emlékezünk az álmainkra, de egyéni különbségek is vannak abban, hogy mennyire őrződik meg az álom a memóriában. Az emlékezés tréningezhető: ha már gyerekkorunkban megszoktuk, hogy szüleink beszélgetnek az álmaikról vagy kíváncsiak a miénkre, akkor később is könnyebb lesz a felidézés. Ha elhatározzuk, hogy szeretnénk emlékezni az álmainkra – függetlenül korábbi szokásainktól -, előbb-utóbb sikerülni fog.

Miért foglalkozzunk az álmainkkal?


Akár beszélünk, akár írunk az álmainkról, közelebb kerülünk nemcsak álmaink, hanem önmagunk megértéséhez is. Már az is segít, ha van, akinek elmondjuk az álmainkat, főleg, ha az illető türelmesen meghallgat. Kiváló eszköz az álomnapló. Ha van kedvünk és türelmünk hosszabb időn át álomnaplót vezetni, lassan felderíthetjük saját, személyre szabott álomszimbólumainkat. Ez lesz számunkra a valódi, használható „álmoskönyv”. Nem igényel sok időt (reggelente 8-10 perc) és óriási előnye, hogy fejleszti a tudatosságot, segít vágyaink, motivációink feltérképezésében. Hatása olyan, mint egy lelki „mosakodás”. Másképp indul a nap, ha „éjszakai utazásunkat” megértettük, lezártuk.


Dr. Mogyorósy-Révész Zsuzsanna

pszichológus

Alváshigiéné











Végezzünk valamilyen kellemes, pihentető tevékenységet, pl. hallgassunk zenét, igyunk egy gyógyteát, relaxáljunk, gondoljunk jókívánságokkal azokra, akiket szeretünk. A jóízű, pihentető alváshoz fontos, hogy ne úgy zuhanjunk az öntudatlanságba, mint egy lisztes zsák, hanem lehetőség szerint nyugodt, békés lelkiállapotban. Ha nehezen tudjuk kikapcsolni gondolatainkat, segíthet az autogén tréning, izmaink ellazítása, figyelem a légzésünkre. Ha álomnaplót vezetünk, ilyenkor elevenítsük fel elhatározásunkat, hogy szeretnénk emlékezni az álmainkra.

Természetesen mindannyiunknak vannak olyan időszakai, amikor megközelítőleg sem vagyunk képesek a fent leírt „szertartások” elvégzésére. Ha a zaklatott lelkiállapot több héten át sem csitul, ne hagyjuk tönkremenni testünket-lelkünket, kérjünk segítséget.

Még egy javaslat: a rendszeresség alapvető támasszá válhat. A közel azonos időben való lefekvés, felkelés, az elalvást megelőző és a felkelést követő tevékenységek sorozata rutinná válva hozzájárul ahhoz, hogy mind a nappalunk, mind az éjszakánk harmonikusabbá váljon.


„Az embernek elszántságra van szüksége, eltökéltségre; nem számít, mennyi ideig tart a változás, haladni kell a cél felé és előbb-utóbb könnyebbé válnak a dolgok.” (a XIV. Dalai Láma)


„Ki mint veti ágyát, úgy alussza álmát”, azaz, ahogyan a napunk telt, amilyen érzésekkel kerülünk ágyba, olyan lesz az éjszakánk. Ezért lenne fontos, hogy az esti fogmosás után adjunk időt önmagunknak arra, hogy végiggondoljuk napunk fő történéseit. Regisztráljuk gondolatban, hogy mire jutottunk egy-egy megoldandó problémával, milyen helyzetekbe kerültünk, mit szeretnénk a következő napon továbbvinni. Aztán az egészet engedjük el átmenetileg, megígérve magunknak, hogy amint lehet, másnap folytatjuk. S persze, nem árt tisztában lenni azzal, hogy nincs hatalmunk mindent megoldani…

Rémálom

17 éves fiú rajza

              Éber állapotban minden bennünket érő hatásra keletkezik valamilyen válasz az idegrendszerünkben (még akkor is, ha ez nem látható a viselkedésben). Egy nagyon gyors, automatikus összehasonlító folyamat során feltérképezzük, hogy veszélyes-e a beérkező inger, illetve, hogy a rendelkezésre álló neuronhálózatok (inger-válasz sémák) közül melyikre hasonlít leginkább (ismerős-e). Ha nem is veszélyes és nem is ismerős, akkor a szervezetünk ún. orientációs reakciót ad, azaz ismerkedni kezd az új ingerrel, helyzettel.

Vissza az olvasnivalókhoz