Az önbizalmat már a játszótéren meg kell szerezni


A gyerekek ösztönösen nagyon sokat mozognak. És nagyon sok mindent ösztönösen jól is csinálnak. Persze mint a legtöbb dolgot az életben, a sportokat is gyakorlással tudják tökéletesíteni. Ha hagyjuk.


A kicsik többsége szinte megállíthatatlanul mozog, ha lehetősége van rá. Aminek természetesen számos előnye van: a fizikai és értelmi fejélődésnek, az egyensúlyérzéknek, a koordinációs készségek fejlesztésének elengedhetetlen feltétele a sok mozgás. Ezek a készségek pedig az iskolás- és felnőttkor további érési folyamatait is jelentősen befolyásolhatják.


A rendszeres mozgás, sportolás hatásai hasonlatosak ahhoz, amilyenekkel az ember egész élete során – a családi és a munkahelyi környezetében találkozik.


A fizikai erőnléten, állóképességen kívül a figyelem, a kitartás, az önbizalom fejlesztése, a fájdalomtűrés, a csapatjáték, a konfliktusok kezelése, önmagunk határainak megismerése, a lelkiismeretes munka és gyümölcse, a versenyhelyzetek alakítása és kezelése, a siker és a kudarc elfogadás (és még hosszasan sorolhatnánk) nem csak a sportpályán, de az élet minden területén hasznos és fontos tudás.

A szülők segíthetik és gátolhatják is a mozgás örömének felfedezését, az önbizalom fejlődését, a kihívások kezelését mind befolyásoló folyamatokat. „Hatásuk” nem akkor kezdődik, amikor gyermekük a versenysport felé vezető első lépéseket teszi meg.

Ezek a szülői hatások később erősen megmutatkoznak a sport és a nagybetűs élet pályáin is. Koncentráljunk most a fizikai oldalára: ha gyermekünk életében természetes szerep jut a mozgásnak, vagyis mi sem autóval megyünk a szomszéd sarkon lakó nagyihoz, szabadidőnkben nem a bevásárlóközpontokban sétálgatunk, hanem az erdőben, esetleg magunk is rendszeres testmozgást végzünk, és őt is szabadon hagyjuk, hogy kipróbálja erejét, képességei és határait, valószínűleg gyermekünk sem fog meghátrálni egy-egy nagyobb erőkifejtést kívánó feladattól, megterhelőbb fizikai kihívástól.


Ezekkel a képességekkel a puttonyában pedig egészen biztosan előnyösebb helyzetből indul majd a sportpályák felé (is), mint mozgásszegény életmódot folytató, esetleg „megfélemlített” vagy önbizalmukat korán elveszítő társai.

Elég, ha megfigyelünk egy játszótéren tipikusnak mondható jelenetet (a kevésbé hatékony példákkal kezdve).

A várakozó szülők, nagyszülők között lesznek olyanok, akik egyfolytában sipítva oktatják a gyerekeiket: „Ne mássz fel, mert leesel!”, „Piszkos lesz a ruhád!”, „Te még ezt nem tudhatod, kicsi vagy még ehhez!”, Jaj, vigyázz, jaj, vigyázz, jaj, vigyázz…


Mások árgus szemekkel figyelik a többi gyereket, és ha sajátjukat valamiben gyengébbnek, ügyetlenebbnek látják, rosszkedvűen, lemondóan, lekicsinylő szavakkal, esetleg viccesnek gondolt megjegyzésekkel próbálják őt noszogatni, jobb teljesítményre sarkallni.


Természetesen minden anyuka aggódik csemetéjéért, és természetesen a gyerekeket a veszélyes helyzetekre is fel kell készíteni.

Ám megfelelő figyelem és felügyelet mellett minél többször próbáljuk meg hagyni, hadd próbálják ki magukat, ne döntsük el mi előre, hogy úgysem lesz képes valamire, ne sugalljuk neki, hogy ha valami nem sikerül elsőre, az kudarcként értékelendő és a nehezebb feladatoknak neki sem érdemes fogni, ne keltsünk bennük felesleges félelmeket, és ne döntsük romba egészséges önbizalmukat, még mielőtt bármit is kipróbálnának.


Pál Judit

Vissza az olvasnivalókhoz