A párkapcsolatok fejlődése

(összefoglalás)


A párkapcsolat élő rendszer. Fennállása folyamán változik, fejlődik, „gyerekcipőből” indul és szerencsés esetben eljut a felnőtt érettségig. Alakulása bizonyos szempontból párhuzamba állítható a személyiségfejlődés állomásaival. Az autonómia és kötődésigény mentén négy fázison keresztül változik. (E. Bader- P. T. Pearson, 1988.)


I.fázis: SZIMBIÓZIS – kulcsszó: MI


Szerencsés esetben a kapcsolat szerelemmel indul, ezért az első boldog években mindkét partner gyakori együttlétre „összeolvadásra” vágyik. A partnerek figyelme elsősorban a közöttük levő hasonlóságra irányul. Az intenzív pozitív érzések és közös élmények megélése azért is fontos, mert azon túl, hogy alaposan megismerheti egymást a két fél, ebben a fázisban kell kialakítani a közös értékrendet (érzelmi, szexuális, szociális, gazdasági összecsiszolódás). Ebben a szakaszban épül fel az a bizonyos „aranytartalék”, amire később szükség lesz a felmerülő válságok, nehézségek megoldásához.


Felmerülő nehézségek:

Összemosódás: bármilyen különbség észlelése (pl. az értékrendben vagy érzésekben) intenzív szorongást kelt valamelyik félben. ”Csak akkor lehetünk boldogok, ha mindenben hasonlítunk egymáshoz” (ugyanazt gondoljuk, ugyanazt szeretjük, ugyanazt csináljuk, stb.). Ebben az esetben a személyes identitás stabilitása nagymértékben függ a másik féltől, annak elfogadásától, helyeslésétől.


Ellenséges függés – se vele, se nélküle: Folyamatos harc a dominanciáért (kinek van igaza), „ha nem úgy történik, ahogy én szeretném, akkor nem szeretsz”. Rengeteg konfliktus, veszekedés. Ebben az esetben a saját identitást akkor érzi sziládnak az egyén, ha folyamatosan jelzi a határait, elvárásait és érzi azok respektálását.


II. fázis: DIFFERENCIÁLÓDÁS – kulcsszó: ÉN


 Ebben a fázisban a hangsúly a közös hasonlóságokról az egyéni különbségekre tevődik át (a rózsaszín köd eltűnése). Az a fő feladat, hogy a pár megtanulja jól kezelni a keletkező konfliktusokat. Olyan életstílus kialakítása a cél, hogy egyik fél se érezze túl korlátozottnak az életterét, ugyanakkor biztonságigénye is kielégüljön. Jó esetben gyakoriak a termékeny viták, egyezkedések. Rosszabb, ha a problémákról, elvárásokról szó sem esik (szőnyeg alá söprés).



Felmerülő nehézségek, elakadások:


o Az egyik fél a másik különbözőségét cserbenhagyásként éli meg, ezért, mint egy gyerek, követelőzik, „csimpaszkodik” a másikba. Ez a fajta hozzáállás a másik partnerből épp ellenkező hatást válthat ki: haragot és/vagy további távolodást.


o Ha mindkét fél anélkül építi a saját autonómiáját, hogy közben tekintettel lenne a másik igényeire, könnyen lehet, hogy a kapcsolat megszakad. „Változz előbb te, majd aztán én is!” – hozzállás gyakori.


III. fázis: ÖNMEGHATÁROZÁS – kulcsszó: ŐK (külvilág)


Ebben a szakaszban a figyelem a kapcsolatról a saját identitás, autonómia felé fordul. A személyes életcélok válnak fontossá: mire vagyok képes a külvilágban (munka, karrier, kapcsolatok). Nehéz szakasz, mert a nagyobb mértékű autonómia-igény miatt a kapcsolat biztonsága meginoghat.


 Felmerülő nehézségek, elakadások:


· Fáziskülönbség a pár tagjai között. Az egyik fél még több intimitást, függést igényelne, mint a másik. Gyakori ilyen esetben a féltékenység, türelmetlenség, empátia-hiány. A válás kockázata nagy.

 


· Mindketten annyira csak magukra figyelnek, hogy teljesen elvész az érdeklődés egymás iránt. A kapcsolat érzelmileg kiürül.



IV. fázis: ÚJRAKÖZELEDÉS – kulcsszó: TE


Működő egyensúly kialakítása, az érzelmi tartalékok újratöltése. Két felnőtt, érett személyiség újra egymásra találása, az ideális távolság kialakítása. A harmónia („jól vagyunk”) érzése, intimitás, bizalom („számíthatsz rám, számíthatok rád”).


 Nehézséget okozhat, ha valamelyik partner egy korábbi fázisban maradt.


Természetesen egészséges kapcsolatot csak úgy lehet építeni és fenntartani, ha a pár mindkét tagja végigjárja saját individuációs útját, fejlődni akar, a nehézségek okát nem pusztán a külvilágra hárítja és nem elsősorban másoktól várja a megoldást. Egy jó kapcsolat nemcsak biztonságos hátteret nyújt, hanem folyamatos „leckéket” is ad a továbbfejlődéshez. Általa életünk tágasabbá, teljesebbé, szabadabbá válhat.


Dr. Mogyorósy-Révész Zsuzsanna

tanácsadó szakpszichológus


Vissza az olvasnivalókhoz