MESÉVEL BESZÉLGETNI



   A „kerek világ” mindenképpen megjelenik a népmesékben. Hol? A mese végén. Általában az egyensúly megbomlásával kezdődnek, majd bemutatnak egy lehetőséget annak helyreállítására. Az, hogy éppen mi foglalkoztatja gyermekünket, megmutatja, melyik téma ragadja meg őt a legjobban, és a mese újból és újbóli elbeszélése megtanítja az adott élethelyzetbeli problémájával való megküzdésre. Általában a hős (akivel a mesehallgató legtöbbször azonosul) nem passzív elszenvedője az eseményeknek (saját sorsa alakulásának), hanem aktívan keresi a megoldást (elindul, megy, megy mendegél…). Vannak elakadások, elbukások (kővé változás, háromszori próbálkozás, ill. a harmadik, legkisebbik sikere), vannak mágikus segítő személyek, tárgyak, természeti jelenségek (a gyermek mágikus gondolkodásához nagyon jól illeszkedik, erősíti természetes transzcendencia-igényét, belső erőforrás megtalálását), és találkozik, illetve megküzd az ellenséggel (bennünk dolgozó, külső vagy belső fenyegetettséggel, gyengeségünkkel). Beszél szomorúságról, félelemről, haragról, féltékenységről, irigységről, boldogságról, kitartásról, csábításnak való ellenállásról, szerelemről, stb, minden érzelemről, amellyel életünk során meg kell tanulnunk bánni. Népmeséinkben tisztán különválik a jó és a rossz, segít eligazodni (szétválasztani a hamuból a magokat), olyan erények segítik a hősöket, amelyek birtokában mi emberként is érzelmileg mélyülhetünk, ezáltal gazdagabb, tartalmasabb életet élhetünk.   









Mesélés közben erősödik a kapcsolatunk, közelebb kerülünk gyermekeinkhez, bízni fognak bennünk, hisz mi nyugtatjuk meg őket, mi beszéljük el nekik (az általuk nagyon is érthető nyelven) hogyan küzdjön majd meg élete során a felbukkanó nehézségekkel. A mesék érzelmileg nagyon megerősítenek, felvérteznek minket. Mivel szóbeli mesemondás közben a gyermek belső képekkel dolgozik, csak olyat képzel el fantáziájában, éppen csak annyira félelmetest és ijesztőt, amellyel szembe tud nézni (mellesleg kreativitása nő, fantáziája gazdagodik). Ez nagy érv a szóbeli mesemondás mellett: ha a gyerek külső képeket kap, elképzelhető, hogy számára (még) feldolgozhatatlan tartalmakkal, számára túl ijesztő képekkel találkozik, ezáltal nyugtalan, feszült, kevésbé kiegyensúlyozott lesz. Ne hagyjuk egyedül gyermekünket számukra még nem emészthető filmekkel, ha ilyet lát, beszéljük meg vele.

A népmesék egyetemes, minden embert foglalkoztató problémahelyzeteket mutatnak be, és a szájról szájra terjesztés, a mese élő elbeszélése azt eredményezte, hogy a hagyomány csak azokat a változatokat „engedte” megmaradni, amelyek adaptív megoldást mutatnak be, segítenek. Fontosak és értékesek a műmesék is, bár itt a megoldások egyediek, az író megoldási ötletét jelenítik meg. Tiszta, átírásoktól, „szépítgetésektől” mentes, eredetiben lejegyzett népmesék elmondására törekedjünk tehát, a mesegyűjtőktől (Grimm, Arany, Illyés, Benedek, stb).

Fontos illeszkednie a mesének a gyermek korához, fejlettségi szintjéhez, nem érdemes túl hamar olyan mesét mondani neki, amire még nem elég érett, gondolok itt a tartalom komplexitására, a mese hosszúságára, és a mese típusára. Az „igazi” tündérmesék ideje kb. ötéves kor körül jön el (sárkányokkal, boszorkányokkal, királyfikkal, királylányokkal), a kiscsoportosok főként állatmeséket szeretnek, a kétévesek szeretik az ún. „én-meséket” (történetecskék, amelyek elbeszélik, mik történtek aznap pl. macival). A gyerekek ebben az életkorban a kereteket keresik, meg akarják érteni a világ működésmódját, fontos nekik a ritmus: gyakran kérik újra és újra ugyanazt a mesét. Ez ad nekik biztonságot. Iskoláskorban jön el az ún. novellamesék, illetve a legendamesék és a tréfás mesék ideje (okos lány-mesék, Ludas Matyi, Mátyás királyos, Rátótiak, stb).

Minden későbbi mesélés alapja 0 éves kortól a mondókák, ritmusok, rigmusok, dalok döcögtetők, höcögtetők. Egy mondóka ismételgetése ebben a korban azáltal nyújt kiegyensúlyozottság-, illetve biztonságérzetet, hogy elővételezi a már megismert szöveg újbóli megjelenését, mindezt egész testtel éli át (Zsip-zsup…). A 2-3 éves korban közkedvelt láncmesék ismétlései (kóró és a kismadár), és a tündérmesék ismételt meseelemei, ritmikussága is hasonlóképp a biztonságérzetet segítik elő.

Akinek sokat mesélnek, anyanyelvi fejlettségre is szert tesz, talán jobban tud majd olvasni, fogalmazni, egy szöveget koherensen megragadni, és talán szívesebben és többet fog olvasni is.

Néhány példa gyermekkorban gyakran, tipikusan előforduló egyensúlyvesztett állapotokról, hozzákapcsolva néhány meseötletet:


Szeparáció (óvodába, bölcsödébe kerülés): A farkas és a hét kecskegida.

Az otthon biztonságérzetének megingása (költözés, válás, stb.): A három kismalac

Testvérféltékenység, rivalizáció (testvér születése): A szegény ember hegedűje

Félelmek (a „sötét erdő” titkai): Piroska és a farkas, Kismalac és a farkas

Kitartás az igazság mellett, a „hatalommal” való megküzdés: A kiskakas gyémánt félkrajcárja, Csillagszemű juhász

Leválástól kezdve a növekedés útja: Fehérlófia, A veres tehén, Jancsi és Juliska, Világszép nádszálkisasszony

Félelem a fogorvostól : A fájós fogú oroszlán (Lázár E.)

Kortárskapcsolatok kialakítása, identitáskeresés (megmutatom-e magam, vállalom-e magam - serdülőkor): Hamupipőke, A feketerigó (Lázár E.), A rút kiskacsa (Andersen)

Mérték megtanulása (impulzusaink kordában tartása – a „Nem”- mondás kérdésköre): A fazék, Folton folt király, Az aranyköles, Nyakigláb, Csupaháj, Málészáj

Hangulatjavító: A szomorú királykisasszony

Nem minden sikerül… (fogjuk fel humorral): Ilók és Mihók

Megtörni egy „családi átkot” (kivárni annak az idejét): Csipkerózsika, A víz tündére


Annak érzete, hogy „kerek legyen a világ” minden ember jogos törekvése, az egyensúlyra törekvés egész életünket végigkísérő folyamat akár külsőleg, akár belsőleg, legyen szó babákról, kisgyermekről, vagy a felnőttekről. Sokféle módja van az egyensúly elérésének, mindenekelőtt azonban gyermekeknél a mesék hallgatása, mesélés jöhet szóba. Népmesékre gondolok itt elsősorban, fontos azonban, hogy bármiféle mese szóbeli elmesélése egy jó kapcsolódási lehetőség óvodáskorú, vagy fiatalabb gyermekünkkel, fontos „egész”-ség megőrző szerepe van életünkben.


Ne féljünk a mesékben megjelenő gonosztól, félelmetességüktől, ha kihagyjuk, megszépítjük, nem szolgálja gyermekünk azzal való szembenézését, azzal való megküzdését, hisz szorongásai, félelmei akkor is vannak, ha nem beszél róluk, viszont a mese által megtanul szembenézni velük, megküzdeni velük, és mindebben mi, szülők segíthetünk nekik. A mesék optimizmusa (az üzenet mindig így szól: minden megoldódik) kialakítja a dolgok helyreállításában való hitet, amely fontos tényező lesz felnőttként mind munkánk, mind (pár-) kapcsolataink alakulása, vagy krízishelyzeteink megoldása során.

„Beszélgessünk” tehát mesén keresztül, gyakran gyermekünkkel, segítsük őt érzelmi intelligenciája fejlődésében. Ne felejtsük el: erre egész életünk során, nekünk, felnőtteknek is nagy szükségünk van.




Trencsánszky Magdolna

tanácsadó szakpszichológus

Vissza az olvasnivalókhoz