A válás krízise és a gyermek



A válás az egész családot érintő krízis. A mindent felbolygató, lelkileg megterhelő folyamat talán legegyszerűbb változata, ha egy gyermektelen pár válik el. Közös gyermek esetén sokszorozódik a nehézség, rengeteg egyéb probléma merül fel.


Sokat vitatott kérdés, hogy hogyan hat a gyermekre szülei válása. Számos kutatás foglalkozik ezzel.


Megkülönböztethetünk rövid és hosszú távú hatásokat.


A rövid távú hatás, vagyis a gyermek válásra adott reakciója számos tényezőtől függ. Függ életkorától, a szülők konfliktuskezelésétől, attól, hogy mennyire váratlanul éri a házasság felbontásának híre, az előzményektől (milyen volt a szülők viszonya, a családban a légkör, hangulat) és sok egyéb tényezőtől.  


De nézzük, hogyan segíthetjük gyermekünket, hogy válási krízise lehető legkisebb mértékű legyen:


Az első és legfontosabb következmény a bizalom, a biztonságérzet megbomlása. A gyermek, akinek a szülei „egyszer csak” elválnak, az egyik szülője elköltözik, s nem lesz a mindennapjai része, azt éli meg, hogy most már bármi bármikor megtörténhet. Meginog a világba vetett hite, valódi veszteséget él meg. Ebben mindenképpen segíteni kell őt a szülőnek! Például fontos, hogy éreztesse a gyermekkel, hogy lehet rá számítani, lehetőségeihez mérten (a gyermek miatt) segítse ebben volt partnerét is. A válási krízis következtében számos viselkedésprobléma, heves reakció, változás következhet be a gyermeknél. Különösen érzékeny lehet, ezekben a helyzetekben legyünk türelmesek, megértőek. Ha a szülő a saját maga kríziséből kifolyólag nem tudja ebben hitelesen segíteni a gyermeket, akkor szakember bevonásával kell a feloldást, feldolgozást segíteni, a biztonságérzetet visszaépíteni.


Tudjuk, a gyerekek valamiféle láthatatlan csápokon keresztül nagyon sok mindent felfognak, érzékelnek a külvilágból. Kimondatlan, félremagyarázott, titkos információk tömegét „tárolják” s próbálják feldolgozni.  Éppen ezért válás esetén is nagyon fontos, hogy a szülők hiteles és őszinte magyarázatot adjanak nekik –a másik fél pocskondiázása, intim információk részletezése nélkül!A gyermek életkorának megfelelően, de megfelelő magyarázatot kell nekik adni a miértekre. A félremagyarázás, a sumákolás nem vezet eredményre. A gyerekek érzik, hogy ez nem a valóság, hogy valami nem stimmel. Ez még több problémát, szorongásot is okozhat. A legszerencsésebb, ha a szülőpár bizonyítva az együttműködést együtt beszél a gyermekekkel.

 

Nagyon fontos kitérni arra is, hogy hogyan néznek majd ki ezután a hétköznapok. Részletezni kell, ki kivel és hol fog lakni (megmarad-e a szoba, a kedvenc plüss, az iskola, stb.), hogyan alakulnak a találkozások a különköltöző szülővel.


Oldani kell a megjelenő bűntudatot (életkortól függetlenül érezhetik úgy a gyermekek, hogy pl. „apa azért ment el, mert én csúnyán ettem, rosszul tanultam, stb.”). Meg kell erősíteni a gyermeket abban, hogy nem miatta zajlik a házasság felbomlása, hogy őt mindenki ugyanúgy szereti, és mindketten ugyanúgy a szülei maradnak. Magatartásunkkal is törekedni kell ennek bizonyítására, hiszen a párkapcsolatot fel lehet bontani, de szülőként nem lehet elválni.


Nem lehet elégszer hangsúlyozni, hogy nem szabad a gyermeket bevonni a másik fél elleni harcba. Számos kutatás hangsúlyozza, nem maga a válás ténye okozza a negatív következményeket, hanem a válás körülményei. A szülők ellenségeskedése, a gyermek felbérlése a kémkedésre, vélemény nyivánításra,saját magunk igazának bebizonyítására való használata, stb., Stb.


Van gyermek, aki a pszichológusnál sírva teszi fel a kérdést: „Most kinek higyjek? Az apámnak vagy az anyámnak?” A szülő, aki mindenképpen a saját maga oldalára akarja állítani a gyermeket, lojalitáskonfliktust okoz. A feszült helyzetben azt érzi a gyermek, ha apát szeretem, nem szerethetem anyát, de ha anyát szeretem, nem szerethetem apát. Hogyan választhatna egy gyermek két szülője között? A történtektől függetlenül, ő mindkét szülőjét szereti, mindkettőhöz ragaszkodik, kötődik. Fontos, hogy elvált szülőként erre „engedélyt” adjunk neki. Higgyük el, bárhogyan is viselkedett volt házastársunk, gyermekünknek jó apja/anyja lehet! Bármi is történik, mindig a másik marad az édes szülője, akire szüksége van!


Császiné Széles Éva

tanácsadó szakpszichológus

Vissza az olvasnivalókhoz